A hamburgi vasútállomás olajos, pókhálós vasszerkezetének látványa a XIX. századba röpíti vissza a vonattal érkezőt, de ahogy körülnézünk a vágányokat egy emelettel feljebb körülölelő körfolyósón rögtön tudjuk, hogy egy huszonegyedik századi városba érkeztünk. McDonald's, Burger King, Pizzeria, Döner kebab próbálják elcsábítani az éhes látogatót. Most azonban nem engedünk a kísértésnek, az olasz szurkolók áradatával együtt megcélozzuk a helyi vasúthálózatot és elindulunk felfedezni Németország második legnagyobb városát, a majdnem Budapest méretű, 1,7 millió lakosú Hamburgot.

Természetesen a kikötőt, a város vérkeringésének központját vesszük célba elsőként. A történelem viharai időről időre csapásokat mértek a tengeri hajózás központjára, de Hamburg mindig képes volt az újrakezdésre. A gazdaságilag kulcspozícióban lévő várost a második világháborúban erősen bombázták, ekkor a város épületeinek mintegy fele megsemmisült. Hamburg azonban egy Hanza városhoz méltón (a város a középkorban alakult gazdasági társulás, a Hanza Szövetség tagja volt) újraépült, és mindent elölről kezdett. Az Elba partján fekvő kikötőt a Landungbrücken felől közelítjük meg. Régen itt kötöttek ki a kereskedelmi hajók, manapság innen indulnak a kirándulóhajók, melyek 10 euróért, egy óra alatt, kizárólag német nyelvű idegenvezetéssel elkalauzolnak minket az irdatlan méretű tengeri teherhajók világába. A körülbelül 500 ember befogadására alkalmas kirándulóalkalmatosság picike papírhajónak tűnik az akár 6 ezer konténer szállítására is képes hajóóriások mellett. A látvány olyan lenyűgöző, hogy még a hajborzoló szél és a 30 fokos kánikula sem tud minket leparancsolni a hajónk alsó fedélzetére. A parton zöld-fehér-piros zászlót lobogtató ál-olasz drukkerek, Deutchland kiáltással emlékeztetnek minket arra, hogy ideje továbbállnunk.

A halpiacon folytatjuk utunkat, ahol nevével ellentétben nem a tengergyümölcsei a legkelendőbb árucikk, hanem a sör és a wurst (azaz kolbász). A vasszerkezetes épületbe a tetőn lévő ablakon keresztül tör be a napfény és vágja át útját a cigarettafüstön keresztül a több száz fős tömeg felé, akik a német-argentin összecsapásra gyűltek össze és egy késő délutáni bulival melegítettek a szurkolásra. "Az argentinok a szívükkel játszanak - mondja egy kicsit félve egy német drukker - a mieink a fejüket használják”. Az eredmény (Argentína-Németország, 1-1) a németeket igazolta. Az épületből kilépve Hamburg egykori bűn negyedének a St. Paulinak a szélén találjuk magunkat. Egy 50 éves punk néni által vezetett kocsmában megiszunk egy Alstert: hamburgi születésű frissítő, sör és szénsavas citrusital keveréke. Felfrissülve vágunk neki az útnak a Reeperbahnra, mely a vitorlás hajók kötélzetét készítő kötélverőkről (németül reeper) kapta a nevét. Napjainkban Hamburg vöröslámpás negyedének a központja ez az utca, egymást érik a kocsmák, szexshopok, kéjbárok. Azonban a mai napon minden a focinak van alárendelve, még a sztriptízbárban is kivetítőn nézik a német-argentin összecsapást. Mi azonban nem várjuk meg a meccs végét, sietünk az olasz-ukrán viadalra.

Bodrogi Lilla (Hamburg)(foci.hu)